MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Szezonértékelés 7. rész: szépen csillogó bronz az U17-nél

Szerző: Borbély Attila | Dátum: 2021-07-11 20:32:06

U17 Regionális Bajnokság Észak-Nyugat

Credobus Mosonmagyaróvár U17 – Borbély Attila éves értékelése

Ahogy már az őszi szezon végén is megjegyeztem, egy nagyon hosszú bajnoki éven van túl a korosztály, amely során rengeteg külső tényezővel kellett megbirkóznia a csapatnak, de úgy gondolom, hogy abszolút sikerült leküzdeni ezeket az akadályokat a társaságnak és ezt a dobogó elérése is bizonyítja.

A továbbtanulást rögtön rendhagyó módon kellett megélnie a játékosoknak, emellett pedig fiatalabbként kellett szerepelni egy teljesen új játékrendszer betanulása mellett. Egy kisebb formahanyatlás azért tapasztalható eredményességben a csapatnál a tavaszi szezonban, bár ebben közrejátszik az a tényező is, hogy jóval többször kellett 1-2 játékosnak az U19-es csapatban szerepelnie fejlődése érdekében, mint ősszel. Ez a fajta felfelé áramoltatás egyesületünk fő céljai között szerepel az egyéni kvalitások megfelelő ütemű fejlesztését figyelembe véve és ez a kapcsolat nagyon jól működött az U17-U19 között, hiszen a Borsodi, Baróti, Marekker, Wurm, Végh 5-ös fogata több alkalommal is pályára léphetett a bajnokságot nyerő ificsapatban. Már az ősszel is körvonalazódott, hogy hiába fiatalabb a játékoskeret, képes lehet kiugró eredményre ez a korosztály és ezt a bronzérem meg is erősítette végül. Az új játékrendszer tanulása mellett is kezdeményező játékra törekedett a csapat ezt bizonyítja, hogy az éllovas soproni csapat után az MTE szerezte a legtöbb találatot, 121-szer kellett az ellenfelek kapusainak a hálóba nyúlni a labdáért, ami mellett 42 kapott gólt jegyezhetünk. Sokáig tartottuk a lépést az ezüstéremért, de tavasszal több váratlan vereség csúszott a menetelésbe, akár egy Lurkó, vagy Pápa elleni fiaskó, de a Ménfőcsanak elleni pontosztozkodás is fájó emlék a mérkőzés képét tekintve. Igaz a két éllovas közül a 2. helyre befutó Ajkaiak ellen egyszer sikerült győzelmet elérni az elmaradt őszi forduló pótlása során, illetve a bajnok Soproniakkal is egy kiélezett mérkőzést sikerült játszani tavasszal, ez végül a bronzéremre volt elég, ami egy pillanatig sem forgott kockán.

A bronzérem azonban szebben csillog, ha azt a tényt is figyelembe vesszük, hogy az előttünk végző Ajkai és Soproni csapat keretét nagy százalékban 2004-es születésű játékosok alkották, míg a mi csapatunkban 2005-ös labdarúgók játszottak (két 2004-es születésű játékos szerepelt csak a keretben). Külön kiemelendő, hogy a góllövő lista 2. és 3. fokára is óvári játékos ért fel, Borsodi 32, Baróti pedig 29 találatot jegyzett a szezonban, ami mindenképp figyelemre méltó teljesítmény. Egyesületünknél hárman fejezik be a szereplést az U17-es csapatból tanulmányaikra koncentrálva, Horváth Ádámnak, Szabó Szebasztiánnak és Debera Orlandónak ezúton is szeretném megköszönni az itt töltök évek alatt nyújtott alázatos munkát és további sikereket kívánok nekik a sportban és azon kívül is a jövőben.

Továbbá a 2005-ös korosztálynak külön köszönöm a velem töltött 4 évet, rengeteg élményt élhettünk át a közös fejlődés mellett.Úgy gondolom nagyon sok lépcsőfokot sikerült együtt megmászni az évek során és biztos vagyok benne, hogy azzal az alázattal és edzéslátogatottsággal, amivel ez a korosztály rendelkezik, még sokra vihetik a sportéletben, de ez a kitartás nem csorbulhat a jövőben sem.

Credobus Mosonmagyaróvár U17 – Bajnokságban szerepelt játékosok:Végh Csanád, Rigó Dominik, Szabó Szebasztián, Bogár Bence, Wurm Levente, Marekker Máté, Baróti Benedek, Kertész Ádám, Szenderák Szabolcs, Gősi Benedek, Borsodi Bálint, Nádasi István, Szabó Márton, Horváth Ádám, Tóth Benjámin, Glaser Levente, Debera Orlandó

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC61
2.ETO FC GYŐR54
3.VASAS FC54
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA48
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY43
6.GYIRMÓT FC GYŐR38
7.FC AJKA37
8.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC37
9.SZOMBATHELYI HALADÁS37
10.SOROKSÁR SC35
11.AQVITAL FC CSÁKVÁR34
12.BUDAPEST HONVÉD33
13.BUDAFOKI MTE30
14.BVSC-ZUGLÓ30
15.PMFC28
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC22
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR14

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.