MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U19: nyolcgólos győzelem az utolsó őszi mérkőzésen

Szerző: Horváth Csaba | Dátum: 2021-11-21 23:05:29

Az U19-es bajnokság 13. fordulójában a győri DAC Nádorváros csapatát láttuk vendégül, ez volt ifjúsági csapatunk utolsó őszi mérkőzése, hiszen a 14. fordulóban szabadnaposak vagyunk, az utolsó meccsünket pedig előre hozva már lejátszottuk. A vendégek a mérkőzés elején egy-egy felívelt szabadrúgásból próbáltak veszélyeztetni, maximum egy esetben volt kis izgulni valónk. Ellenben játékban már az első perctől magasan ellenfelünk fölé tudtunk nőni, az idő előre haladtával pedig egyre jobban növeltük a nyomást, két gólos előnnyel mehettünk a szünetre. Második játékrészben jobban potyogtak a gólok, ugyan a vendégek is betaláltak kétszer, de mi összesen nyolc találatig jutottunk a 90 perc során, melynek érdekessége, hogy mind a nyolc gólt más játékos szerezte. A mérkőzés hűen tükrözte az egész félévet, ahogy most ráerőltettük akaratunkat a vendégekre, úgy nőttünk a mezőny fölé a 14 mérkőzés alapján, hiszen 13 győzelemmel és 1 döntetlennel magasan vezetjük a táblázatot.

U19-es bajnoki mérkőzés, Mosonmagyaróvár

Credobus Tehetségközpont – DAC Nádorváros 1912 8-2 (2-0)

 

MTE U19: Végh Cs. (Reicher G.)–Marekker M., Gaál-Horváth K., Tál Zs., Bertók R. (Gősi B.) – Kocsis G. (Bogár B.), Szenderák Sz., Vingler Gy. (Kertész Á.) – Kocsis Z. (Tóth H.), Vedres N., Svarda R. (Boda B.)

Edző: Horváth Csaba

 

Gólszerzők: Tál Zs., Vingler Gy., Boda B., Vedres N., Bogár B., Gaál-Horváth K., Tóth H., Gősi B.

 

Horváth Csaba, a MTE U19-es csapatának edzője: „Azt kértem a srácoktól a meccs előtt, hogy olyan meggyőző teljesítménnyel próbáljuk meg zárni az őszi szezont, amilyen meggyőzőt nyújtottunk az egész ősz során. Habár kaptunk két elkerülhető gólt, úgy érzem jó produkciót nyújtottunk, végig előrefele, gólra törően játszottunk. Pontszámban majdnem tökéletes szezont zártunk, a sok nehézség ellenére is. Köszönöm a csapatnak a féléves munkát, és gratulálok a teljesítményükhöz!”

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC61
2.ETO FC GYŐR54
3.VASAS FC54
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA48
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY43
6.GYIRMÓT FC GYŐR38
7.FC AJKA37
8.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC37
9.SZOMBATHELYI HALADÁS37
10.SOROKSÁR SC35
11.AQVITAL FC CSÁKVÁR34
12.BUDAPEST HONVÉD33
13.BUDAFOKI MTE30
14.BVSC-ZUGLÓ30
15.PMFC28
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC22
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR14

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.