MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Megint Debreceni volt a nyerőember az Érd ellen

Szerző: | Dátum: 2022-03-06 17:09:56

A 15 mérkőzés óta veretlen Credobus Mosonmagyaróvár az Érdet fogadta. Az óvári együttesből Jasarevic Mahir sérülés miatt hiányzott.

Jó iramban kezdte a mérkőzést a hazai csapat, igyekezett nyomás alatt tartani az érdieket, míg a vendégek inkább a védekezésre koncentráltak. Több ziccert is kialakított az MTE, Szalka kétszer gólhelyzetig is jutott ám a pontos befejezés mindannyiszor elmaradt. A 74. percben aztán Tóth készítette elő a labdát Czingrábernek, akit csak fault árán tudtak megállítani az 16-oson belül. Ezért pedig járt a jogos büntető, amelyet Debreceni értékesített. 1-0. A találkozón több gól már nem esett.

A Mosonmagyaróvár az egész mérkőzés alatt dominált, így megérdemeltem tartotta otthon a három pontot.

A Credobus Mosonmagyaróvár legközelebb március 13-án, Veszprémben lép pályára.

Credobus Mosonmagyaróvár –Érdi VSE 1-0 (0-0)

Mosonmagyaróvár, 400 néző

V.: Horváth P.

 

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich - Czingráber, Debreceni, Deák, Nagy K. (Horváth K., 70.), Tóth L., Végh B., Simita, Illés (Szegő, 84.), Szalka (Tóth M., 84.), Nagy Z. (Boros, 55.). Vezetőedző: Varga László 

Érd: Kertész F. – Szabó R., Gubacsi, Csiszár, Németh G., Révész (Kollega, 46.), Pallagi, Koós, Gera (Kertész B., 69.), Petrezselyem, Kürti (Bartos, 46.). Vezetőedző: Limperger Zsolt

 

Gólszerzők: Debreceni (74. – büntető)

 

Varga László: - Jó felfogásban kezdtük a mérkőzést, számos ziccerünk volt, a befejezések viszont most nem voltak tökéletesek. A találkozó végéig nagy intenzitással dolgoztak a fiúk, rengeteget tettek a győzelemért és hogy a három pont itthon maradjon.

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.