MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Döntetlen a rangadón

Szerző: | Dátum: 2022-03-13 15:27:05

A listavezető Credobus Mosonmagyaróvár a harmadik helyen álló Veszprémhez látogatott. Varga László csapatából senki sem hiányzott. A rangadóhoz méltó találkozón mindkét fél próbálta megvalósítani a saját elképzelését. Hajtós, harcos játék jellemezte a mérkőzést, amely kevés helyzetet hozott. A Mosonmagyaróvár egyszer ugyan eljutott kapufáig, és Varga László együttesének átlövésből és beadás után is volt néhány kisebb gólszerzési lehetősége, de összességében jogos a pontosztozkodás. Az iramában és mezőnymunkában NB II-es találkozón ezúttal sem született gól, ahogyan ősszel sem, így mindkét csapat megőrizte veretlenségi sorozatát. A Mosonmagyaróvár 17, míg a Veszprém 9 meccs óta nem talált legyőzőre.

A Credobus Mosonmagyaróvár március 20-án a Bicskét fogadja.

VLS Veszprém – Credobus Mosonmagyaróvár 0-0

Veszprém, 300 néző

V.: Kovács G.

 

Veszprém: Héninger – Dobsa, Gulyás, Galacs (Kovács D., 57.), Somogyi, Zachán, Krebsz, Vass Sz., Baldauf (Nagy R., 72.), Gálfi (Keresztes, 72.), Major (Molnár B., 34.) Edző: Pető Tamás

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich - Czingráber, Debreceni, Deák, Nagy K. (Horváth K., 76.), Tóth L., Végh B., Simita, Illés (Tóth M., 68.), Szalka (Szegő, 46., Nagy Z., 76.), Boros G. Vezetőedző: Varga László 

 

Varga László: - Mindkét csapat jól felkészül a másikból, ennek köszönhetően a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. Voltak periódusok, amikor közelebb álltunk a győzelemhez, de igazságos döntetlen született. Gratulálok mindkét csapatnak!

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC61
2.ETO FC GYŐR54
3.VASAS FC54
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA48
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY43
6.GYIRMÓT FC GYŐR38
7.FC AJKA37
8.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC37
9.SZOMBATHELYI HALADÁS37
10.SOROKSÁR SC35
11.AQVITAL FC CSÁKVÁR34
12.BUDAPEST HONVÉD33
13.BUDAFOKI MTE30
14.BVSC-ZUGLÓ30
15.PMFC28
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC22
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR14

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.