MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U19: döntetlen a Lurkóval

Szerző: Horváth Csaba | Dátum: 2022-03-15 00:07:49

Három győztes tavaszi mérkőzés után a Lurkó UFC csapatát fogadtuk az ifjúsági regionális bajnokságban. Ahogy arra számítani lehetett, zárt védekezésre és a kontrákra illetve a pontrúgásokra rendezkedtek be a szombathelyiek is, mint a csapatok többsége ellenünk. Bár végig irányítottuk a mérkőzést, nehezen törtük fel ezt a zárt védekezést, ennek ellenére Németh Noel egy szép cselsorozat után hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba. A félidő végén pedig Svarda Rómeó a jobb felső sarokba tekert egy szabadrúgást, így kétgólos előnnyel mentünk a pihenőre. Érezhető volt, hogy egy újabb gól eldöntheti a három pont sorsát, de rengeteg technikai hibával játszottunk a kapu előtt, a vendégek pedig a semmiből találtak egy gólt, amivel nyílttá tették a küzdelmet. Sőt, a végén egy felívelt szabadrúgás után lesgyanús helyzetből egyenlíteni is tudtak, így két pontot kiengedtünk a kezünkből.  Ennek ellenére továbbra is veretlenül vezetjük a tabellát, most már 2 döntetlen szerepel a csapat neve mellett 16 győzelem mellett.

U19-es bajnoki mérkőzés, Mosonmagyaróvár

Credobus Tehetségközpont – Lurkó UFC 2-2 (2-0)

 

MTE U19: Reicher G. (Végh Cs.)  – Marekker M., Gaál-Horváth K., Tál Zs., Bertók R. – Németh N., Kocsis G., Vingler Gy. (Wurm L.) – Kocsis Z. (Boda B.), Svarda R., Vedres N.

Edző: Horváth Csaba

 

Gólszerzők: Németh N., Svarda R.

 

Horváth Csaba, a MTE U19-es csapatának edzője: „Sajnos továbbra is akadozik a játékunk, tudtuk, hogy ez a tavasz több szempontból sokkal nehezebb lesz az ősznél. Ma nem volt meg a kellő alázat a játékunkban, amit az első félidőben még el tudtunk takarni két látványos góllal. Második játékrészben a döntő ütést nem tudtuk bevinni, elég dekoncentráltak voltunk a támadó zónában, sőt, egyszer-egyszer már hátul is bele-bele hibáztunk, mindez végül megbosszulta magát. 

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC61
2.ETO FC GYŐR54
3.VASAS FC54
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA48
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY43
6.GYIRMÓT FC GYŐR38
7.FC AJKA37
8.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC37
9.SZOMBATHELYI HALADÁS37
10.SOROKSÁR SC35
11.AQVITAL FC CSÁKVÁR34
12.BUDAPEST HONVÉD33
13.BUDAFOKI MTE30
14.BVSC-ZUGLÓ30
15.PMFC28
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC22
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR14

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.