MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Rangadót nyert a Credobus Tehetségközpont

Szerző: Horváth Csaba | Dátum: 2022-05-16 07:53:36

A megyei I. osztályú bajnokság 28. fordulójában a Credobus Tehetségközpont vendége az Üstökös FC Bácsa csapat volt. A téli szünetben első helyen álló csapat az utóbbi időben kisebb hullámvölgybe került, de ennek ellenére még mindig a dobogóért harcolnak. A mérkőzés első 20 perce inkább a vendégeké volt, helyzeteket is ki tudtak alakítani, a félidő második felében viszont már a Mosonmagyaróvár tudott mezőnyben ellenfele fölé kerekedni, ekkor már a vendégkapu előtt is kialakultak veszélyes lehetőségek. A második játékrész elején Szimhardt Milán veszélyes megindulása után remek passzal ugratta ki Borsodit, aki rávezette a labdát a vendég kapusra és higgadtan a jobb alsó sarokba gurított. A vezető gól után még a hazaiak voltak fölényben, de lassan feléledt a Bácsa, és átvette az irányítást, aminek következtében sikerült kiharcolniuk egy büntetőt, amit Kalmár gólra is váltott. Sokáig viszont nem maradt döntetlen az állás, hat perccel később Gáncs ívelt Szimhardt Milán elé, aki a kifutó kapus fölött a hálóba emelt. Az utolsó percekben a Bácsa mindent egy lapra feltéve támadott, de nem sikerült az egyenlítés, így kiélezett küzdelemben a hazaiak gyűjtötték be a három pontot.

Szombaton újabb nehéz ellenfél vár a Credobus Tehetségközpont csapatára, amely 17 órakor Lipóton lép pályára.  

Duna Takarék Megyei I. 28. forduló, Mosonmagyaróvár

Credobus Tehetségközpont – Üstökös FC Bácsa 2-1 (0-0)

 

Credobus Tehetségközpont: Bénes K. – Zsuppán B., Kóczán B. (Bertók R.), Gergely N., Szimhardt Márk, Buglyó B. (Bölönyi B.), Gáncs B., Orosz A., Szimhardt Milán, Pandur G. (Svarda R.), Borsodi B. (Szabó M.)  Edző: Horváth Csaba

Bácsa: Ács – Nyíregyházky, Szabó Z., Kapa M. (Józsa), Schillinger, Rigó, Kalmár, Kovacsics (Serfőző), Szalai Á. (Németh A.), Horváth Á. (Bakus), Szabó K. (Zankovics). Edző: Rozmán László

 

Gólszerzők: Borsodi B., Szimhardt Milán, ill., Kalmár (büntetőből)

 

Horváth Csaba: „Végig kiélezett és hullámzó meccset játszottunk, az első félidő első fele a Bácsáé volt, a második a mienk. Második félidő elején megérdemelten szereztük meg a vezetést, majd lassan visszaengedtük a vendégeket a meccsbe, ami meg is bosszulta magát. Ennek ellenére tudtunk újítani, és egy újabb szép gólt szerezve meg tudtuk nyerni ezt a kiegyenlített, harcos mérkőzést.”

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.