MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U15, U14: kiváló győzelmek Csornán

Szerző: Borbély Attila, Pozsonyi Márk | Dátum: 2019-10-01 18:24:18

Az első félidő egész jól alakult számunkra, hiszen több komolyabb helyzet mellett, sikerült hármat is értékesíteni, így már a mérkőzés első fél órájában viszonylag nagyobb előnyre tehettünk szert. Sikerült több szép támadásvezetést produkálni, de a félidő végére az ellenfél is egyre jobban használta ki hibáinkat és képesek voltak pár kellemetlen ellentámadást végig vinni, így intő jelekkel vonulhattunk a szünetre. A második félidőben, csapatunk érthetetlen módon teljes mértékben visszaesett, és a házigazdák képesek voltak beszorítani minket saját kapunk elé, ami olyannyira sikeres volt, hogy egy gólos hátrányig szépíteni tudtak. Az utolsó percig kérdéses volt, hogy a belelkesült hazaiaknak sikerül egalizálni az eredményt, vagy végül sikerül lezárnunk a meccset és elhozzuk a 3 pontot. Szerencsére az utóbbi valósult meg, hiszen az egyik veszélyes támadásunk végén jogosan ítélt büntetőt (piros lapos szabálytalanság mellett) a játékvezető, amit ugyan nem sikerült elsőre értékesíteni, de a kipattantót már a kapuba juttattunk, kialakítva így a 2-4-es végeredményt. Nehéz mérkőzésen szereztük meg a győzelmet, igaz leginkább magunknak tettük azzá, hiszen ennyi helyzet alapján már az első félidőben pontot lehetett volna tenni a mérkőzés végére.

U15-es bajnokság, II. Észak-nyugat, 5. forduló:

Csorna SE U15 - MTE 1904 U15 2-4

MTE U15: Végh – Gősi, Wurm, Bogár, Tolnai – Glaser (Szenderák), Szabó, Kertész, Gősi – Nádasi (Horváth, Kertész), Borsodi

Edző: Borbély Attila

Gsz.: Baróti (2x), Borsodi, Wurm

 

Borbély Attila, az U15-ös csapat edzője: "Elégedetlen vagyok a találkozón mutatott teljesítménnyel, hiszen egy jól kezdett és könnyen lezárható mérkőzésen adtunk sanszot ellenfelünknek az egyenlítésre, egy taktikailag nagyon fegyelmezetlen és határozatlan produkcióval. Csalódott vagyok, hiszen eddig pont ez a fajta fegyelmezettség és alázat volt csapatunk egyik erénye ám ez a mai mérkőzésen mindössze 30 percig működött. A jövő héten az egyik bajnokesélyes ellen ez a fajta teljesítmény nagyon kevés lesz, ha szeretnénk a tabella élmezőnyében maradni."

Következő forduló (MLSZ U.15 II.o. Észak Nyugat, 6. forduló / 12:00): MTE U15 – Soproni SC U15

 

Újabb magabiztos győzelmet aratott U14-es csapatunk, ezúttal Csornáról hozta el mindhárom pontot. A már-már szokásosnak mondható gyors vezetőgólunk után Vedrődi bravúrja is kellett, hogy ne tudjon egyenlíteni a hazai csapat, utána azonban végig uraltuk a mérkőzést és öt gólt lőve nyertünk.

 

U14-es bajnokság, II. Észak-nyugat, 5. forduló:

Csornai SE U14 – MTE 1904 U14 0-5 (0-3)

MTE U14: Vedrődi (Lengyel) – Kovács F., Tóth, Leszkovich, Magyar, Smeringa, Tibold (Szalai), Radits, Fördős, Kovács B. (Mogyorósi), Szabó (Boros)

Edző: Pozsonyi Márk

A Mosonmagyaróvár gólszerzői: Fördős (2), Radits (2), Boros

Pozsonyi Márk, az MTE U14-es csapatának edzője: „Nagyon tetszett, amit láttam, gyakorlatilag az egész csapattól. Átlag alattit senki sem nyújtott, volt viszont több jó egyéni teljesítmény kapuban és mezőnyben egyaránt. Ha továbbra is ilyen jó mentalitással edzünk, akkor lehet keresnivalónk bármelyik csapat ellen ebben az osztályban. Ezúton szeretnék jobbulást kívánni a Csorna kézsérülést szenvedett játékosának!”

Vedrődi Tamás, az MTE U14 kapusa: "Hétvégén idegenben a Csornai SE csapata ellen léptünk pályára, ahol magabiztos 5-0-s győzelmet arattunk, az egyébként végig küzdő együttes ellen. Úgy érzem, hogy a csapategység működött és ez meglátszott a mutatott játékon és a végeredményen egyaránt. A pályán töltött 60 percet nagyon élveztem és remélem, hogy a közeljövőben sok győztes mérkőzést fogunk játszani."

 

Következő hét:

2019. október 1., kedd 17:00, U14-es bajnokság, II. Észak-nyugat, a 15. fordulóból előrehozott mérkőzés: MITE – MTE 1904 (Lipóton)

NB III Nyugati csoport

1.ÉRD VSE39
2.III. KER TVE35
3.PETŐFI SPORTKŐR LIPÓT33
4.PÁPAI PERUTZ FC29
5.FC NAGYKANIZSA27
6.MÉNFŐCSANAK ESK27
7.KOMÁROM VSE23
8.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR22
9.VLS VESZPRÉM21
10.BICSKEI TC21
11.BKV ELŐRE20
12.PUSKÁS AKADÉMIA FC II18
13.SÁRVÁR FC18
14.MOL FEHÉRVÁR FC II16
15.HÉVÍZ SK12
16.BALATONLELLE SE10

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Agrolánc Kft. Virágzó Város - Mosonmagyaróvár - 2016 Városüzemeltető és Fenntartó Kft Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása.

Sitemap & Facebook

2016-2019 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.