MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U13, U12: nehéz meccsek a Sopron ellen

Szerző: Samu Zoltán, Németh Róbert | Dátum: 2019-10-01 18:55:03

Hazai pályán fogadta 2008-as korosztályunk az SC Sopron csapatát. A mérkőzést megelőzően, a két csapat a 3. illetve 4. helyet foglalta el a tabellán. Az összecsapást a Sopron csapata kezdte jobban, miután egy átlövés utáni kipattanóból már korán sikerült megszereznie a vezetést. Ezután korosztályunk átvette a játék irányítását, és a félidő nagy részében az ellenfél térfelén birtokolta a labdát, és tudott több nagy lehetőséget is kialakítani, ám ezek kimaradtak. A második félidőt is csapatunk kezdte jobban, hiszen sikerült egyből ziccer lehetőséget kialakítania, ám az ellenfél tudta megduplázni az előnyét, miután egy szabadrúgás utáni kipattanó labdából sikerült ismét betalálniuk. Ezt követően is fölényben játszott U12-es csapatunk, ám nem tudta gólra váltani ezt a fölényt, így hiába játszott jobban ellenfelénél a mérkőzés nagy részében és tudott több nagy lehetőséget kialakítani, a Sopron gárdája szerezte meg a győzelmet. Korosztályunk a következő fordulóban Szombathelyre látogat, a Lurkó gárdájához.

MLSZ U12 I.osztály, Észak-Nyugat, 4. forduló, Mosonmagyaróvár

MTE 1904 U12 - SC Sopron U12 0-2 (0-1)

MTE U12: Pollreisz (Falussy) – Boros (Mészáros), Fekete, Kovács D., Kovács B.–Horváth (Bakos), Kovács Z.,Batyanek – Egerszegi (Magdács).

Edző: Németh Róbert

 

Németh Róbert, a MTE U12-es csapatának edzője: „Nehéz mit mondani ezután a mérkőzés után, hiszen ellenfelünk gyakorlatilag két lehetőségből szerzett két találatot, mi pedig hiába alakítottunk ki több nagy ziccer lehetőséget, azok kimaradtak. Viszont azt gondolom, csapatomat az eredmény ellenére dicséret illeti, hiszen a szezon eddigi legjobb játékát nyújtotta, illetve folyamatosan labdát tudtunk szerezni az ellenfél térfelén letámadásaink után, ami nagyon szervezetten működött és láthatóan ellenfelünk nem tudott mit kezdeni ezzel. Viszont a lehetőségek kihasználásában javulnunk kell, hiszen többször is a kapussal szemben hibáztunk, vagy bonyolítottuk túl a kapu előterében lehetőségeinket. Készülünk a következő mérkőzésre, ahol javítani szeretnénk. ”

 

MLSZ U13 I.osztály, Észak-Nyugat, 4. forduló, Mosonmagyaróvár

MTE 1904 U13 - SC Sopron U13 1-1

MTE U13: Farkas H. (Pfeiffer N.), Harsányi M., Horváth N., Bolla Á., Csák A., Hanacsek H., Kalinkó M., Nusser L. (Németh L.), Ocskay A., Rabbi B., Vass G. (Timár B.)

Edző: Samu Zoltán

Gólszerző: Kalinkó Márk

Samu Zoltán, az MTE U13-as csapatának edzője: "Az egész mérkőzésen hatalmasat küzdöttek a srácok és végig kézben tartva a mérkőzést egy kis szerencsével itthon tarthattuk volna a 3 pontot. Minden dicséret megilletti a játékosokat."

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.