MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Beharangozó 2016-12-11 Zalaegerszeg FC – Credobus Mosonmagyaróvár

Szerző: Válint Angéla | Dátum: 2016-12-11 10:04:28

 

 

 

 

 

Idei utolsó mérkőzésünkön Zalaegerszeg vendégei leszünk.

Az első  NB II.-es bemutatkozásunk alkalmával július 31-én őket fogadtuk és újoncként 2- 1 –es győzelmet arattunk felettük. A visszavágóra elvárásuk a győzelem, hiszen hazai közönség előtt búcsúznak a 2016-os évtől. Csapatukban többen bajlódnak kisebb-nagyobb sérülésekkel, ennek ellenére céljuk a három pont megszerzése. Természetesen ebbe nekünk is jócskán lesz beleszólásunk, mert hasonló célokkal érkezünk városukba.

Zalaegerszeg FC csupán egyetlen ponttal áll alattunk a tabellán. Az eddigi mérkőzések során 8 győzelemmel, 6 döntetlennel és 5 vereséggel jutottak a tabella 7. helyére.

Nehéz mérkőzésnek nézünk elébe, de veretlenégünk megőrzése érdekében mindent megtesz csapatunk, hogy pontot vagy pontokat szerezzen.

 

 

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC61
2.ETO FC GYŐR54
3.VASAS FC54
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA48
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY43
6.GYIRMÓT FC GYŐR38
7.FC AJKA37
8.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC37
9.SZOMBATHELYI HALADÁS37
10.SOROKSÁR SC35
11.AQVITAL FC CSÁKVÁR34
12.BUDAPEST HONVÉD33
13.BUDAFOKI MTE30
14.BVSC-ZUGLÓ30
15.PMFC28
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC22
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR14

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.