MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

Sokgólos mérkőzésen maradt pont nélkül az U16

Szerző: Pozsonyi Márk | Dátum: 2021-09-22 12:42:42

Budapestre, a Kelen SC otthonába látogatott U16-os csapatunk, ahol egy rendkívül rossz minőségű műfüves pályán rendezték a két csapat bajnoki mérkőzését. A mérkőzés meglehetősen csapkodó volt, felváltva forogtak a kapuk veszélyben, amelyből az első félidőben még mi jöttünk ki jobban, a sérülések miatti több kényszerű cserénket követően azonban az utolsó percekben ezúttal a hazaiak tudták megszerezni a győztes gólt.

MLSZ Regionális U16 Kiemelt Nyugati csoport, 4. forduló:

Kelen SC – Credobus Tehetségközpont 5-4 (2-3)

MTE U16: Vedrődi – Leszkovich, Kaiser, Tóth (Mogyorósi), Kovács F. (Simon) – Monda, Szabó (Kovács B.), Radits, Nyári (Simon) – Erdős (Csóka), Fördős

Edző: Pozsonyi Márk

 

Gólszerzők: Nyári (2), Szabó, Leszkovich

 

Pozsonyi Márk, a Credobus Tehetségközpont U16-os csapatának edzője: „Idegesen játszottunk végig, a kilencven perc során, nem is igazán alakult ki folyamatos játék egyik oldalon sem. A mérkőzést többször is lezárhattuk volna az első félidőben, illetve a második legelején, de ha ez sikerült volna, akkor sem lennék elégedett, a nagy nyomás és a nehezítő körülmények ugyanis nem jelenthetik azt, hogy feladjuk a kombinatív játékot. A következő mérkőzéseken az lesz a cél, hogy ezt érvényre juttassuk, bármilyen nehézségekbe is ütközünk.”

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC61
2.ETO FC GYŐR54
3.VASAS FC54
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA48
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY43
6.GYIRMÓT FC GYŐR38
7.FC AJKA37
8.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC37
9.SZOMBATHELYI HALADÁS37
10.SOROKSÁR SC35
11.AQVITAL FC CSÁKVÁR34
12.BUDAPEST HONVÉD33
13.BUDAFOKI MTE30
14.BVSC-ZUGLÓ30
15.PMFC28
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC22
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR14

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.