MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U15, U14: mindkét csapatunk megszorongatta a listavezetőt

Szerző: Borbély Attila, Pozsonyi Márk | Dátum: 2019-12-03 17:16:13

Az MLSZ U-15 II.o. Észak-Nyugat csoportjának 14. fordulójában, csapatunk az éllovas ZTE U15-ös korosztályát fogadta hazai pályán. Az első félidő elején rögtön sikerült egy nagyon ígéretes helyzetet kialakítanunk, annak ellenére, hogy ellenfelünk tudta kezébe venni az irányítást, ám nem éltünk a lehetőséggel és a kimaradt ziccer negatívan hatott csapatunkra. Bátortalan játék jellemezte az óváriakat a továbbiakban és ellenfelünk határozott nyomására, alárendelt szerepben futballoztunk. A második félidőre már jóval határozottabb és bátrabb mentalitással léptünk pályára, ám egy szép átlövéssel mégis a vendégek tudták növelni előnyüket. Egyre inkább fogyott a zalaegerszegiek ereje, amire jól tudtunk reagálni és sikerült nagyobb nyomást gyakorolni rájuk és Szabó bravúros megoldása révén szépíteni is sikerült. Az utolsó percekben több lehetőség is kialakult a vendég kapu előtt, ám egalizálni már nem sikerült az eredményt. Az utolsó percig harcos mentalitással küzdött a csapat, de sajnos elmaradt a bravúr így vereséggel zártuk a szezont.

 

U15-ös bajnokság, II. Észak-nyugat, 14. forduló

Credobus Mosonmagyaróvár U15 – ZTE FC U15 1-2

Felállás: Végh – Szenderák (Tolnai), Bogár, Wurm, Glaser – Szabó, Baróti, Kertész, Gősi (Horváth) – Nádasi, Borsodi

Gsz.: Szabó

Borbély Attila, az U15-ös korosztály edzője: Nem sikerült szépen zárni a tavaszunkat, hiszen a ZTE elleni vereséggel egy picit ponthátrányba kerültünk az élmezőnyben, mégsem lehetek teljesen elégedetlen. Bebizonyosodott, hogy az idei évben egyre inkább utolértük azokat az együtteseket, akik ellen korábban nem igazán termett babér számunkra és szoros, ki-ki mérkőzéseket tudtunk vívni ellenük. Kombinatív játékban sokat kell még fejlődnünk, itt érezhető a korosztály legnagyobb lemaradása, ami hatással van a játékosok magabiztosságára, főleg egy ilyen nyomású ellenfél ellen. A mai mérkőzésen úgy vélem, a játékosok nem bíztak saját tudásukban, holott rengeteget dolgoztak az évben és rendelkeznek kellő tapasztalattal, tudással ahhoz, hogy az ilyen szintű ellenfelek ellen is komolyabb sikereket érjenek el. Büszke vagyok a csapat mentalitására és biztos vagyok benne, hogy a téli felkészülés után sikerül még egy szintet lépni előre, hogy aztán újult erővel vágjunk bele a tavaszi menetelésbe.

Következő forduló: FUTSAL U15 C 1. forduló / 2019. 12. 15. - 08:30 / Bábolna Városi Sportcsarnok

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Százszázalékos mutatóval érkezett a ZTE U14-es csapatunkhoz, miután az eddigi fordulók során nem vesztett még pontot. A mérkőzés ennek megfelelően zalaegerszegi helyzetekkel is indult, de néhány perc után kijöttünk a szorításból és mi is ziccerbe kerültünk. A szünet előtt megszerezte a vezetést a vendégcsapat, a második játékrészben viszont egyre nagyobb nyomást helyeztünk rájuk és sikerült kiegyenlítenünk. A hajrában felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a győztes találatot pedig sajnos a Zalaegerszeg tudta bevinni, így nagy csatára tudtuk ugyan késztetni őket, de a pontokat elvitték Mosonmagyaróvárról.

U14-es bajnokság, II. Észak-nyugat, 14. forduló

Credobus Mosonmagyaróvár U14 – ZTE FC U14 1-2 (0-1)

Credobus Mosonmagyaróvár U14: Hilmer – Kovács F., Tóth, Leszkovich, Mogyorósi (Szalai), Smeringa, Kovács B. (Szabó), Radits, Fördős, Magyar, Boros

Edző: Pozsonyi Márk

Gólszerző: Smeringa

 

Pozsonyi Márk, a Credobus Mosonmagyaróvár U14-es csapatának edzője: A szezon legjobb meccsét játszottuk a ZTE ellen. Végig nagy nyomás nehezedett ránk, de ettől nem roppantunk össze és bátor támadójátékkal leptük meg az ellenfelünket. A fiúk megérdemelték volna az egyik pontot.”

Tabella

1.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
2.ETO FC GYŐR48
3.VASAS FC48
4.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA45
5.HR-RENT KOZÁRMISLENY42
6.GYIRMÓT FC GYŐR35
7.SOROKSÁR SC34
8.AQVITAL FC CSÁKVÁR33
9.BUDAPEST HONVÉD33
10.KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC33
11.SZOMBATHELYI HALADÁS33
12.FC AJKA31
13.BVSC-ZUGLÓ30
14.BUDAFOKI MTE27
15.PMFC27
16.BFC SIÓFOK24
17.TISZAKÉCSKEI LC19
18.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR11

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:


CREDOBUS Mosonmagyaróvár - MTE1904 az Instragramon

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

Szerencsejáték Zrt. - TIPPMIX

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár

Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Park Mosonmagyaróvár

Virágzó Közösség - 2019 - Mosonmagyaróvár Városüzemeltető és Fenntartó Kft Telenit Kft. - LED-es eredményjelzők, videótáblák, kivetítők, sebességmérők gyártása. STRABAG Magyarország Fazekas Kft. Flexeffect Kft. Barna Útépítő Kft. Atlas-Sport Kft. Augsberger UFM ARÉNA Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016-2020 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.