MTE 1904 logo

Üdvözöljük a CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR és az
MTE 1904 hivatalos weblapján!

Hírek /

U11 csapat nemzetközi tornagyőzelme

Szerző: Szabados Gábor | Dátum: 2017-07-07 17:59:12

Az U11 csapat július 1.-jén, egy 12 csapatos nemzetközi tornán vett részt, a Pozsony melletti Malinovoban.

A tornáról a csapatot kísérő Szabados Gábor edző számol be.

„3db 4 fős csoportban küzdöttek a csapatok a továbbjutást érő pozíciókért, ahol az összesített rangsorban az első helyet sikerült megszereznünk, így a legkedvezőbb helyről várhatunk a negyeddöntő sorsolását , ahol már kieséses rendszerben folytatódtak tovább a küzdelmek. Csapatunk végig nagyon magabiztosan és jól futballozva egészen a döntőig menetelt , ahol a velünk egy csoportban lévő Dunajska Luzna csapatával találtuk szembe magunkat. Sajnos csapatunk korán hátárnyba került, azonban a csapat erősségét mutatja, hogy a srácok nem törtek össze és még nagyobb erőbedobással küzdöttek az első helyért. Ennek a második félidőben meg is lett az eredménye , hiszen 2-1 megfordítottuk a mérkőzést, ezzel megnyertük a Malinovo cup elnevezésű ( nagyon jól szervezett) tornát . A csapat mellett külön kiemelném a szülők hozzáállását hiszen rendkívül sportszerűen és fantasztikus hangulatot teremtve biztatták végig a játékosokat.  A torna legjobb játékosának díját Kaiser Ádám vihette haza.

Ezt a tornagyőzelmet a csapat Hajós Krisztiánnak szeretné ajánlani és ezzel kívánva mielőbbi felépülést. „

 

A tornagyőztes névsor: Lengyel Donát, Kovács Fábián, Umathum Ádám, Szabó Botond, Kovács Bendegúz, Király Ábris, Szalai Botond, Radits Dominik, Király Ábris, Tóth Kristóf, Magyar Mátyás, Kaiser Ádám

Online közvetítés

Legutóbbi mérkőzésünk

Merkantil Bank NB II Liga 2017–2018 XVII.forduló
GYIRMÓT FC GYŐR -CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR
2-1

Tabella

1.MTK BUDAPEST40
2.KISVÁRDA MASTER GOOD37
3.SZOLNOKI MÁV FC28
4.KBSC28
5.VÁC FC26
6.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE25
7.CEGLÉDI VSE25
8.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC23
9.WKW ETO FC GYŐR23
10.GYIRMÓT FC GYŐR22
11.ZTE FC22
12.BUDAÖRS20
13.DOROGI FC20
14.SOROKSÁR SC20
15.SZEGED 2011-GROSICS AKAD.17
16.CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR16
17.BFC SIÓFOK12
18.BUDAFOKI MTE12
19.AQVITAL FC CSÁKVÁR10
20.SOPRONI VSE9

Elérhetőség

H-9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal Park 1.
Telefon: +36 96/576-377
E-mail:

Fő támogatónk

Credo autóbuszok - Kravtex-Kühne Csoport - Credo Bus and Coach

További támogatóink

I <3 Mosonmagyaróvár Óvár Építőipari Kft. FÉM-FLEX Épületgépészeti és Fémipari Kft. Opel Autentik Mosonmagyaróvár FRESHPOINT Kft. Alcufer Kft. Virágzó Város - Mosonmagyaróvár - 2016 Városüzemeltető és Fenntartó Kft Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. Park Mosonmagyaróvár

Sitemap & Facebook

2016 © MTE 1904 - A weboldal teljes tartalma szerzői jogi védelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A weboldalt tervezte és készítette: Ozsvár Zsolt e.v.